És azok a csodálatos vásznak.....

Amikor olyan holmi kerül a kezünkbe amin látszik hogy egész létrejötte kemény munkát igényelt az bizony mindkettőnket megállít egy pillanatra...Amint szert teszünk a mások által rongyként kezelt anyagokra, hazáig érezzük a belőlük áradó kellemetlen doh szagot az öregség, az elmúlás szagát, de a mi fejünkben nem ezek a dolgok járnak...Gondolunk inkább egy kedves arcú Rozáliára aki gondosan készítgette a kelengyéjét, rakta szépen össze magának  és a leendő családjának. Vetették a kendert, a lent, de a szegényebbek csalánból is készítettek maguknak vásznakat, hogy az egész család ruházkodását biztosítani tudják. Magunk előtt látjuk a hosszú folyamatot ahogy a növényből végül hónapok munkája alatt vászon készül...És talán amikor idős remegő kezéből valaki megvásárolja a vásznat még mindig van rajta olyan seb ami azóta nem gyógyul be, hogy lánykorában kézzel nyűtte a kendert....Egyikünknek sem adatott meg hogy nagyszüleinktől ilyen vásznakat örököljünk, de egyben mind a ketten biztosak vagyunk: nagy becsben őriztük volna őket.
Amint hazaérkezünk a vásznak mosásba kerülnek mai mosóporokkal, gépben nem patakban és nem szappannal de ezek a néha 100 éves anyagok ezt is jól tűrik. Nagy részük foltmentes a mosásra kizárólag a szaguk miatt van szükség, mert bizony ezeket idős néniknél is  a szekrény mélyén őrzik nem igazán használják, a vejük/menyük már rég kidobatta volna őket mert itt van már a vileda minek az?
A nénik-egykori Rozáliák és Máriák dacolnak a családdal, nem dobják ki de nem is használják őket, elrejtik inkább, hiszen sokat dolgoztak vele és ott az a seb is a hüvelykujjon ......
Mi hisszük, hogy nem mi találjuk a vásznakat a vásznak találnak meg minket, s hisszük azt is, hogy tőlünk jó helyre kerülnek, és tovább szolgálják az Embert az idők végezetéig.